Így készült – nyelviskolás 3D tabló (1. rész)

Mindig nagy örömmel teljesítünk olyan megbízásokat, amik eltérnek a megszokottól, a szokványostól, főleg ha még kihívást is jelentenek. Pontosan ilyen megrendelésnek bizonyult az a tabló, ami az egyik nyelviskola részére készült.

A nyelviskola vezetője egy festett térbeli tablót rendelt, amire aztán majd ők maguk ragasztják fel az éppen aktuálisan végzett diákjaik képeit. Leírta az elképzeléseit, mit hogyan szeretne, meg mikorra, én meg elkészítettem neki – egyelőre csak digitálisan – a majdani tabló tervezetét. Mivel tetszett neki, ezért kezdődhetett is a meló, már csak meg kellett valósítani a virtuális tervet.

100_7887_ (Small)Először is a jó öreg farostlemezhez nyúltam, mint alaphoz, amire aztán némi alapozás után fel is vázoltam a háttérben elterülő zászlót. A munkának ez az a fázisa, amit jobb ha nem lát a megrendelő az adott pillanatban, mert abból lehet hogy sírás lenne. Na de nem ez történt, hanem szépen folytattam a festegetést, a piros után a kék szín is felkerült a majdani tablóra. Hát még ebben a fázisban is elég megrendítő látványt mutat, na de még koránt sincs vége…

 

 

100_7900_ (Small)Jött a finomabb munka: a zászló árnyékolása. Ez annyiból állt, hogy miután magamhoz ragadtam kedvenc airbrush-pisztolyomat, telelöttyintettem festékkel, aztán adtam a zászlónak rendesen. Az eredmény: lobog a zászló! Hurrá! Nyilván feleslegesen nem pingálok, meg fújdogálok ide-oda, ezért aztán azon részek, amik később úgyis takarásban lesznek, nem kaptak a vegyi áldásból.

 

 

100_8099_ (Small)A pingálós munkának most következett a szüttyögősebb része, amikor is 1-2 (konkrétan 3) londoni nevezetességet festettem fel az immáron már vadul lobogó zászlóra. Ez amolyan nem-szeretem munka, ezért beszélni sem nagyon szeretek róla, pláne írni. De elkészült, aminek rendkívüli módon örültem.

 

 

100_8033_ (Small)A tabló közepére egy double-decker (londoni emeletes busz) lett tervezve, aminek a legyártása következett immáron. Ez az egyik térbeli cucc a tablón, de maga az alapja egy 10-es MDF-lap lett, aminek azt a sorsot szántam, hogy miután a formája ki lett vágva, belül is sorra kiluggadtam, egy csomó ablakot produkálva ezáltal. A művelet előtt persze szintén alapozva lett, meg előrajzoltam rá a formát stb.

 

100_8037_ (Small)A kivágást követően pedig a marógép is csatasorba állt: az ablakok peremeit ezzel marattam ívesre. Ügyes kis jószág ez, és szépen is lehet vele dolgozni, csak ajánlani tudom.

A marás után a buszunk kapott egy mélységet, amit 40-es lécek alkották, egyelőre csak úgy ormótlan módon, a finomítás majd ezután következett ennél is. Az illesztéseknél ragasztást és csavarozást egyaránt szoktam használni, nem mintha nem bíznék a ragasztóban, de azért a csavarokban jobban megbízok, és az a pár deka plusz már nem igazán számít.

100_8039_ (Small)És akkor így már formát is öltött némileg a tabló, már nem egy elveszett valaminek néz ki, viszont a végső formájától kicsit még messze van. Lesznek rajta még 3D-s térbeli elemek, térbetűk, meg még festve is lesz stb stb

 

De ez majd csak a következő részben…

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0
    0
    Kosár tartalma
    Kosár üres