Egyik kedvenc tablóm elkészítési folyamatait mutatom most be néhány képen keresztül. Azért ez a kedvencem, mert festett, és azért is, mert faragott 🙂 ja, és fából van, azért is szeretem.
Legelőször is levettem a polcról két méretes rétegelt lemez lapot, és szépen nekiálltam megcsiszolni őket.
Elég gyatra volt a felületük, így aztán neki kellett esnem nem kicsit, hogy szép simák legyenek. A két lap közül az egyikből a tabló alapja lett kivágva, amire a képek, nevek és feliratok kerültek, a másik darab pedig a széle lett, amire a népmesés motívumokat festettem fel.
Szóval jól megcsiszmángoltam a lapokat, aztán felületkezelni is kellett, hogy szépen lehessen majd rájuk festeni. Ez annyit jelent, hogy 2K-s fabevonóval tömítettem a pórusokat, ami által sokkal kezesebb lett festéskor, mint annakelőtte.
A következő művelet a formák felrajzolása és kivágása volt.
Bevetettem tehát a gépparkot és körbecsalinkáztam a meglehetősen girbe-gurba széleket, amiket persze direkt ilyenre terveztem meg. Mondjuk kivágni azért nem volt annyira vicces, mint megtervezni, de ez már csak ilyen.
Miután kigyönyörködtem magamat eme mutatványban, újabb felületkezelés következett, újra nyakon öntötten (vagyis inkább fújtam) az egész hóbelebancot egy kis felületkezelővel, aztán felakasztottam egy jóvágású húskampóra, hogy száradjon. Nem is háborgattam egy ideig szerencsétlent.
Csakhogy eljött a festés órája: egyrészről az alapra fel kellett pingálnom a feliratokat és a neveket, másrészt meg a szélére a motívumokat. Mindkét esetben pisztolyhoz nyúltam – na nem a hatlövetűhöz, annyira azért nem ment az agyamra a meló, hanem egy szép kis szórópisztolyhoz és felfújtam a fára az összes betűt.
Majd mint aki jól végezte a dolgát, ráraktam őket a ruhaszárítóra – úgysem látott az még ilyent. Mondjuk a nevek felfújása nem volt ennyire egyszerű mutatvány, elég sok kitakargatással kell az ilyesmit megcsinálni, de még mindig gyorsabb, mint ecsettel felfesteni. Régebben mindent ecsettel vittem fel, de fújással ugyanazt el lehet érni sok esetben, és valamivel kevesebb a macera vele.
Még két kisebb motívumot kellett legyártanom, kivágnom falemezből, ezek a központi madarak, amelyek kiemelkednek az alap síkjából, ezek is festve lettek, majd felragasztva az alapra.
A ruhaszárítós kaland után pedig újabb fújásnak vetettem alá a két részt, mivelhogy lelakkoztam őket, megvédve ezáltal a feliratokat mindenféle szorgos (diák) kezek mechanikai behatásától, magyarán hogy megnehezítsem a dolgát a rongálóknak. Több rétegben vittem fel rájuk 2K-s lakkot, majd egy hosszabb száradási idő következett.
Tulajdonképpen a tabló majdnem elkészült a száradás végére, ugyanis már csak annyi dolgom volt ezután, hogy a képeket felragasszam, a két fa-rész közé betegyek egy üveget, aztán a különálló részeket egymáshoz rögzítsem, akasztót rakjak rá, és a hátulját eldolgozzam.
És voilá – a tabló elkészült, már csak ki kellett szállítanom – kb a világ végére, legalábbis hozzám nem túl közelre.
A diákok örültek, tanárnéni örült, én örültem – mindenki nagyon happy volt. Itt a vége…