Nem is olyan messze. Emlékszem, amikor még én voltam végzős, mennyire nem azon járt az eszem, hogy milyen is legyen a ballagási tablónk. Pedig felmerült, hogy én készítsem el – nyilván akkor még nem „tablóztam”, csak veszettül sokat rajzoltam. Meg nem is érdekelt annyira a dolog. Ismerős? A helyzet azóta sem sokat változott: ma is egy-egy osztályból átlag 4-5 ember érzi fontosnak a saját tablójukat, de persze vannak kivételek.

Aztán végül csak lett egy tablónk… Azóta eltelt 20 év, és az érettségi találkozóinkon nem győzzük számlálgatni, hogy az alsó sorban levő képeken kívül kiknek firkáltak még bajuszt vagy éppen szakállat az azóta a folyosókat (meg a filctollakat) koptató lelkes diákok. Merthogy a tablónk elől lemaradt az üveg… Kicsi dolognak tűnik, de azért mégis…Azok a lányok, akik bajuszt viselnek azóta a tablónkon, nem biztos hogy örülnek ennek a kis hiányosságnak, mármint az üvegtelen tablónknak.

Szóval van néhány buktatója akár a tabló rendelésének is, pláne az elkészítésének. Az sem árt persze, ha nem az utolsó pillanatra hagyjuk a tabló elkészítését vagy éppen a megrendelését. Évenkénti visszatérő probléma a „tablót, de izibe” felkiáltással előrukkoló riadt diákok, akik éppen hogy ki nem csúsztak a határidőből. Márpedig a határidő fix: maga a ballagás. Érdemes úgy megszervezni a dolgokat, hogy ne a ballagás hetében kerüljön ki a tablótok valamelyik bolt kirakatába, pláne nem utána.

Mégis, minek a tabló?

Tényleg, minek is csináltassatok tablót? Hiszen a ballagás után mindenki megy amerre lát… Bevallom, az elmúlt 20 évben nem túl sokszor vettem elő a kistabló-fotónkat és – lehet, hogy mert csak öregszem – néhány név már nem ugrott be olyan automatikusan, mint anno diákként. Meg aztán az arcok sem ugyanazok már: egy-egy érettségi találkozón szembesülünk vele, hogy „Jé, mennyire megváltoztál, meg sem ismerlek!” – magyarán: „Aztaaa, hogy megöregedtél!”

Az ilyen összejöveteleken ki nem hagyjuk azt, hogy megálljunk a régi tablónk előtt, és akkor aztán megindul a nosztalgiázás, röpködnek a poénok, ki milyen csibészséget követett el, ki volt a notórius házi-feladat-kerülő, ki az állandó hiányzó, ki kibe volt szerelmes…

Szóval azért nem olyan éktelen dolog ez a tabló-ügy, sok szép emléket felelevenít, visszaröpít évekre, aztán majd évtizedekre… És igaz, hogy nem tudom már, ki csinálta a tablónkat, de azért nem lett rossz – csak az az üveg ne maradt volna le róla!

OK, legyen! Na de hogyan álljunk neki?

Na igen, itt kezd bonyolódni a dolog. Egyáltalán: kik szervezzék meg ezt az egészet? Sok helyen találkoztam lelkes diákokkal, akik kezükbe vették sorsuk (jelen esetben tablójuk ügyének) irányítását és nekiálltak a szervezésnek.

Máshol meg nem mennek ilyen gördülékenyen a dolgok: valahol az osztályfőnököknek kell rugdalniuk kedvenc csemetéiket, hogy ugyan aktivizálják már magukat! Megint máshol meg mindenkit ébresztgetni kell – ahány ház, annyi szokás!

A lényeg, hogy legyen aki megszervezi az egészet, kézben tartja az irányítást, ő lesz a kapcsolattartó személy, egyben ő is felel mindenért. Általában azért nem egyedül szokta valaki vinni a szervezést a hátán, hanem ott áll mellette egy barát/barátnő. Párosan meg mindjárt szebb is az élet…

A további tablós herce-hurcáról viszont majd legközelebb…:)