Tablóképek nélkül mit sem ér egy tabló, legfeljebb falvédőnek jó akkor, másnak nem. A tablóképek teszik tablóvá a tablót. Vagyis a ti képeitek, amelyek jobb esetben egy profi fotós által látnak napvilágot. A képek elrendezése pedig egy hasonlóan kardinális kérdés, mint ahogy egy csomó minden a tabló körül.
Többféleképpen is el lehet rendezni a képeket a tablón, és valamilyen szinten mindegyiknek megvan a maga létjogosultsága. A legősibb módszer, amit még megsárgult, kifakult tablókon alkalmaztak előszeretettel, a szimmetrikus elrendezés, azaz mindenkit szépen sorba rakni, lehetőleg egyenruhában fényképezve, hogy még az anyja se ismerjen rá az ő egyetlenére. Sokszor ma is kérik ezt az elrendezést, bár azért kicsit lazultak mára már a szabályok. Mindenesetre elegáns is tud lenni egy ilyen sorbaállítás.
Egy másik módszer, amikor a képeket szétszórva pakoljuk fel a tablóra, legyen az digitális vagy kézműves tabló. Ebben az esetben már jobban lehet „játszani” a képekkel, az esetek többségében az egyenruha sem követelmény ezeknél a tablóknál. Sokkal szellősebbé, áttekinthetővé válik így a tabló is, bár egy lengőajtó méretű tabló esetében nem biztos hogy előnyös, ha annyira szét vannak pakolva a képek; a szemlélődő nyaka ez esetben komoly fizikai megpróbáltatásnak lesz kitéve.
Megint másik esetben a tabló szélére vannak kirakva a képek, a belső részbe pedig valamilyen kép, vagy képek kerülnek, illetve idézetek stb. Főként az elmúlt 3-4-5 év fotóiból szoktak ez esetben válogatni a diákok, ezek vannak esetleg összemontírozva, de lehet újságképeket, -kivágásokat is, rajzokat stb tenni a középső részre.
Felmerült egy negyedik módszer is, amikor is a képek egy részét a tabló hátuljára szorgalmazták kirakni…Mondanom sem kell, hogy a tanárok képei lettek volna ezek a kegyvesztettek és végezték volna a tabló hátsó részén örök homályban és sötétségben. Megjegyzem, ilyenre még azért még nem volt példa, hogy egyetlen kép is ily galád módon végezze és remélhetőleg nem is lesz, ezt nem mint követendő módszert emlíettem meg. Bár olyan már előfordult, hogy egy kegyvesztett diák kiszorult a tabló szélére, mérföldekre a többiektől…hát, ilyen is van.
Általánosságban elmondható, hogy a tablón jobb esetben mindenki középre néz. Persze ez a valóságban nem mindig jön össze. Ugyanis mindegikőtökről több kép is készül és mindenki azt a képét választja ki a tablóra, amelyiket a legelőnyösebbnek érzi, és így aztán nem mindig jön össze, hogy pl a fele osztály jobbra, míg a másik fele balra néz, hanem sokkal inkább össze-vissza. Mégis törekedünk arra, hogy ha lehetséges, ne tekintsek kifele a fél brigád, főleg nem kitekeredve ne nézzen kifele a tablóból.
Szóva érdemes ezt is figyelembe venni, amikor arról van szó, hogy ki melyik helyet foglalja el kedvenc tablóján. Meg persze ott vannak a barátok, barátnők…Ők mindenképpen egymás mellett szeretnének lenni, és nyilván ezt figyelembe kell venni. Mondjuk, volt már nem egy olyan esetünk, amikor ikrek is voltak a tablón, persze pont nem egymás mellett és komoly fejtörést okozott, hogy össze ne keverjük véletlenül őket…